Csapat
Történet
Hogy hol és mikor is kezdődött?A helyszín Amsterdam volt,a Grasshoppers nevű coffe shop,és az időpont,2000 nyara.A Magyar Wakeboard Szövetség megalakulása után két évvel jött az ötlet hogy ha már van szövetségünk,akkor kellene egy egyesület is.Így az akkori wakeboard társadalom színe-java megalapította Magyarország első wakeboard egyesületét,ami Siófoki Szöcskék néven lett bejegyeztetve.A mai Grasshoppers alapító tagjai között szerepeltek olyan nevek is akik ma már nem űzik a sportágat,ilyen volt például Bencze Ferenc is, aki az első wakeboard magyar bajnok volt,és nagyon sokat tett a sportágért.Az alapító közgyűlésen jelen volt még Kirsch Gyuri aki mai napig a szövetség elnökeként küzd a sportágunk előre haladásáért,továbbá Horváth Kinga.Róla sem kell sokat mesélnem a wakeboardosoknak,eredményei helyettem is megteszik,de sokan talán nem is tudják, hogy az elmúlt jó pár évben aktívan részt vett a szövetség munkájában,titkárként.Meretei Balázs is ott ült amikor úgy döntöttek elődeim, hogy megalapítják a Grasshopperst.A lista végtelen és nem is férne ki ide az összes név,de szerintem a fent említettek is jól mutatják hogy mennyire hittek az ügyben.
Újoncok
Majd 2007 tavaszán az alpító elnökség(Szűcs József,Némedi Ottó,Nagy Tamás),úgy döntött, hogy ideje tovább adni a fiatalabb generációnak az egyesület irányítását.A munkát Szabó Tomi és a siófoki Bamboo-sziget pár lelkes alkalmazottja kezdte tovább vinni.Az első évben egy kis vér frissítés történt,több Grasshoppers-napot tartottunk,és elkezdtük az utánpótlást toborozni.Közéjük tartozik Rotschild Benji és Nagy Tomcsi.Az előbbi nagy tehetségnek ígérkezik,elem specialista.Tomcsiról annyit kell tudni hogy még a Bakró Bazsiékkal kezdte anno,de kihagyott 3 évet,de egyre komolyabban tolja!A második évben már megvolt a megfelelő alapanyag,így sikerült egy tábort szerveznünk.Ahol elsősorban siófokia voltak.A tábor olyan jól sikerült, hogy többen hívtak a nyáron, hogy voltak máshol is táborban,de a társaság és a hangulat utolérhetetlen volt a Bamboo-szigethez képest.
A Film
A tavalyi szezon elején kitaláltuk Bozsiékkal,hogy kellene egy kis filmet csinálni a mindennapjainkról.Az ötlet jónak tűnt,majd nyár elején összefutottunk a Wizesblokkos srácokkal,akik egyből lecsaptak forgatásra.Bő egy hétig beszélgettünk a dologról,majd kinéztünk egy forgatási hetet.Augusztus elején össze is jött a banda egy egy hétig tartó forgatásra.A film készítésére Vaszil megszponzorált minket egy 20 méter hosszú,kb.40éves tűzoltólétrával,amit az első órában sikerült ketté törni.Ez okozott pár óra fejtörést a társaságnak.A létra sem nézett ki egyszerűen a térdig érő vízben orra bukva.Így kis idő elteltével a parton összegyűlt egy kisebb ember csoport, akik vagy fényképeztek minket, vagy tanácsokkal segítettek, hogy hogyan oldjuk meg a helyzetet.Végül csak sikerült megoldani,bár kicsit későn álltunk munkához.De nem adták fel a srácok.A riderek csak köröztek az arnyhídban,a kamrea meg forgott.Sikerült nagyon sok jó képet vennie Marcinak és Renée-nek.A forgatás első este rossz idő miatt szünetelt.De egész este kint voltunk.Hajnalban keltünk de még akkor sem csillapodott a szél.A következő nap már simán ment.Összeszokott addigra a banda, és egyész nap tudtunk forgatni.Este pedig szintén tökéletes vizünk volt,így megse álltunk.El kell hogy mondjam,életem egyik legkomolyabb élménye volt a Balatonon,hold fényénél csúszni.Ezt pedig olyan tükör vízen tettem amit még ember nem látott a Bamboo-szigeten.Ezen az estén mondta Benji idegességében, hogy nem tudok ugrani,”túl tükör a víz”.Hát ilyet is csak balatoni rider szájából hallani.Tulajdonképpen négy napon keresztül szinte ki sem menetünk a partra a Bamboo-szigetről.A filmet Gradvolt Robi vágta meg.A Grasshoppers indult a XAFT-on is ahol a 3. helyezésen kívűl még egy különdíjat is elhozott.
Terveink
A Grasshoppers mindig is arra törekedett, hogy magát a sportágat népszerüsítse,elfogadtassa.Ezt a munkát a jövőben is szeretnénk folytatni.Több fajta tábort szervezünk a szezonban.A sportággal ismerkedőktől kezdve a versenyzőkig, mindenki megtalálhatja számításait.Szeretnénk minél jobban segíteni a szövetség munkáját,továbbá a versenyzőinknek biztosítani a lehető legjobb feltételeket a versenyekre való felkészüllésben, és az oda való eljutásban.
Szeretnénk köszönetet mondani Vaszilnak, a sok évi támogatásért és a lehetőségekért,amiket biztosít a Siófoki Szöcskéknek.
Szabó Tomi
Elérhetőségek: grasshoppers.hu,grasshopperswake@gmail.com
